MEDIÁCIÓ
(KONFLIKTUSKEZELÉS 2 VAGY 3 FŐ KÖZÖTT):
Napjainkban a szakemberek és az átlagemberek is sokat foglalkoznak azzal, hogy hogyan teljesedhet ki a személyiség és az önismeret, illetve milyen a hatékony kommunikáció és érdekérvényesítés. Mivel az ember társas lény, közösségben él, és napi interakcióban van másokkal, önmagunk definiálásának része az is, hogyan viszonyulunk másokhoz, és hogyan kommunikálunk velük.
Nap mint nap kerülünk konfliktusba családtagokkal, munkatársakkal, sőt idegenekkel is.
Vannak olyan konfliktushelyzetek, amikor segítségre lehet szükségünk. Ha új ismereteket szeretnénk szerezni, akkor vagy használjuk az internetet, vagy képzésre megyünk, tanárhoz fordulunk. Ha a pénzünket szeretnénk befektetni, segítséget kérünk egy pénzügyi tanácsadótól. Ha önmagunkkal van problémánk, pszichológushoz megyünk. Ha jogi tanácsra van szükségünk, akkor ügyvédhez.
Konfliktus esetén nem egyértelmű, hogy kihez forduljunk. A mediátor (közvetítő) az a szakember, aki ilyenkor segíteni tud.
A mediáció abban segít, hogyan rendezzük vitáinkat, konfliktusainkat. A mediáció egy olyan konfliktuskezelési technika, ahol pártatlan és semleges mediátorok (közvetítők) segítenek a vitában állóknak a konfliktus megoldásában. A mediátorok vezetik a beszélgetést, kérdéseket tesznek fel, és feltárják a problémák mögött rejlő okokat. A résztvevőkkel együtt kidolgoznak egy jövőorientált megoldási tervet.

Egy mediációs ülés alkalmával független mediátorok segítik a mediáción önkéntesen résztvevő, konfliktusban álló feleket, hogy számukra kölcsönösen elfogadható megoldási utat találjanak. A mediáció olyan esetekben is eredményes, amikor a vitában álló felek már nem tudnak egymással kommunikálni. A bíróktól eltérően a mediátorok nem hoznak döntést, a résztvevők aktív részvétellel maguk oldják meg a konfliktusukat. A mediátorok segítik a feleket, irányítják a folyamatot, a lehetséges megoldások megtalálását és kidolgozását.
- Bevezető, szabályok ismertetése
- Mindegyik résztvevő külön-külön ismerteti a konfliktust, amivel a mediátorhoz fordultak (maximum 5 perc/fő)
- A konfliktus és a problémák részletes átbeszélése
- Lehetséges problémamegoldási utak keresése
- A konfliktusban álló felek döntést hoznak
- Az írásos megállapodás kidolgozása
- A megállapodás aláírása, lezárás

A mediátorokra titoktartási kötelezettség vonatkozik, az ülésen a résztvevők által megosztott információkat maximálisan bizalmasan kezelik.
TRÉNING
KONFLIKTUSKEZELÉSI ÉS/VAGY KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING MUNKAHELYI CSOPORTOKNAK (CÉGEKNEK AJÁNLOTT):

Mindenkinek van egyéni szakmai célja, azonban számos munkahelyen csapatban, közösségben kell dolgozni. Így munkánk sikeressége attól is függ, hogy mennyire tudunk kollegáinkkal együttműködni, ebben kulcsszerepe van a kommunikációnak.
Nehézséget okozhat az érdekek érvényesítése, a megfogalmazott üzenetek megfelelő átadása úgy, hogy azzal mást ne sértsünk. Ha egy csoport tagjai hatékonyan tudnak egymással kommunikálni, akkor a munka gördülékenyebb, a csoport produktívabb.
A kommunikáció egy olyan készség, amely gyakorlással és tudatos odafigyeléssel fejleszthető.
A kommunikációs tréning célja, hogy a résztvevők közösen, együtt dolgozva jobban megismerjék magukat és egymást különböző kommunikációs helyzetekben; felismerjék, hogy milyen konfliktuskezelési stratégiát használnak, és megtanulják, hogyan tudnak javítani saját kommunikációs készségeiken.
BEMUTATKOZÁS
Mindketten több, mint 10 éve a versenyszférában dolgozunk az ELTE Társadalmi tanulmányok, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett szociológus diplomával. Emellett mediációs üléseket vezetünk, valamint kommunikációs és konfliktuskezelési tréningeket tartunk. Korábban együtt dolgoztunk piackutatóként, majd együtt végeztük el az általános mediátor szakot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Minden területen és minden konfliktustípus esetén folytatunk mediációt.

MEDIÁTOR

Tóth Katalin Anikó
MEDIÁTOR
TAPASZTALATOK ÉS REFERENCIÁK
- 2 évig a budapesti Közgazdasági Politechnikumban tanítottunk kommunikációt, konfliktuskezelést és mediációs technikákat
- Iskolai rendezvényeken mediációs workshopokat tartottunk (külföldi diákoknak és pedagógusoknak is)
- A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány által meghirdetett tréningeken a szülőknek tartottunk képzéseket több alkalommal, melynek a konfliktuskezelés és kommunikációs technikák tanítása is része volt
- Egyéni mediációs ülések moderálása: szülők-gyermekek között; testvérek között; párkapcsolatban élők között
- A Közép-Európai Mediációs Intézet által kiírt 2017-es publikációs pályázatán a mediációval kapcsolatos kutatásunk első helyezést ért el

DÍJAZÁS
MEDIÁCIÓ (KONFLIKTUSKEZELÉS 2 VAGY 3 FŐ KÖZÖTT):
Egy mediációs ülés maximum 3 órás. Amennyiben a 3 óra elteltével a felek tovább szeretnék folytatni a mediációt, további 2 alkalom javasolt.
Egy alkalom maximum 180 perc, minden megkezdett óra 7500 Ft/fő/óra.
Minden mediációs ülést ketten moderálunk.
A helyszínt mi biztosítjuk (Budapest, II. kerület), ennek árát az ülés díja tartalmazza.
A tapasztalatok szerint célszerű 3 alkalmas mediációs (konfliktuskezelési) ülésen részt venni, de az első ülés alkalmával a szükséges alkalmak számát pontosítjuk.
A 2 vagy 3 fős mediáció (konfliktuskezelés) esetén lehetőséget biztosítunk egy félórás online alapozó beszélgetésre. A felek egyénileg vagy közösen megismerkedhetnek részletesebben a folyamattal és velünk. Így a következő alkalmakon már a konkrét konfliktus lesz a fókuszban.
Az alapozó megbeszélés díja 3000 Ft/fő.
KONFLIKTUSKEZELÉS ÉS/VAGY KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING CSOPORTOKNAK:
Egyéni megkeresés szerint árajánlatot adunk.
KAPCSOLAT
Amennyiben felkeltettük a figyelmét, szívesen vesszük megkeresését, további kérdéseit.
Üdvözlettel,
Győrváry-Aszatrjan Diána
Tóth Katalin Anikó
E-mail cím: info@dialogusmediacio.hu